Budapesti lakások többféle szempontból is az érdeklődés középpontjába kerülhetnek. Egyrészt az ország többi részéről sok egyetemi és főiskolai hallgató költözik a fővárosba, hogy a tanulmányi idejét ott töltse. Mások a többféle munkalehetőség miatt döntenek a főváros mellett. A lakásbérlet kiválasztásához, a más lakóhelyről érkező bérlőnek, elsősorban részletes információra van szükségük arról, hogy milyenek az eladó kiadó lakások Budapesten, illetve az egyes kerületekben. Más szemszögből nézve pedig, az ingatlanvásárlás mindig is az egyik jellemző formája volt a tartós befektetéseknek.
A megvásárolt lakások némi munkával és odafigyeléssel új bérlők számára kiadhatók, így a befektető rendszeres bevételhez jut. Az Ingatlantájoló weboldal hasznos segítséget jelent a vevőnek és az eladónak egyaránt, legyen szó akár értékesítésről, akár bérletről. Aki keres, az egy beállított paraméterek szerinti tájékoztatást kérhet az e-mail címére, aki kínál, az pedig háromféle módon is kiemelheti a hirdetését.